Általánosságban elmondható, hogy minden cégnél vannak dolgozók, vannak főnökök és vannak feladatok, amiket el kell végezni. Sőt ezeket a feladatokat számon is kell kérni a felelősöktől, tudni kell, hogy határidőre lettek-e készen. Az eDOC++-ban minden folyamatot, illetve elvégzett munkát nyomon lehet követni, értesítéseket lehet küldeni, ha valami nem a megfelelően intéződik. Minden eseményről értesítést lehet küldeni, ezen értesítések mobiltelefonon is láthatóak. A dolgozók feladatai naptár nézetben is követhetőek. A szerződés nyilvántartó modul azoknak készült, akiknél sokrétűek, és személyre szabottak a partnerekkel kötött szállítói és szolgáltatói szerződések. A szerződés nyilvántartó modul képes egységes keretek között kezelni a különböző formában beérkező szerződéseket: mind az elektronikus, mind a papír alapon fogadott szerződések egységesen kezelhetők. Az elektronikus formában rendelkezésre álló dokumentumokat eredeti, rendelkezésre álló formátumában tárolja a rendszer, a papír alapú szerződések szkennelés után kerülnek tárolásra a rendszerben. A dokumentumok létrejötte és feldolgozása szabályozott folyamatok során történik, az egyes szerződés típusokhoz folyamat típusok hozhatók létre. A rendszerben az itatási adatok és az elektronikus formában tárolt dokumentumok automatikusan összekapcsolhatók, a folyamatoknak megfelelően jogosultsági alapon értesítések és határidő figyelmeztetések kezelhetők.
A modulban nyilván tarthatóak az alkalmazottak, a szerződéses dolgozók. Minden létező adatot a rendszeren belül tároljuk, sőt minden szerződés, vagy egyéb megállapodás, amely a dolgozó és a munkáltató között létrejöhet a rendszeren belül kezelhető. Nyilvántartható mindenféle juttatás illetve a különböző képzések, alkalmassági vizsgák.
A papír alapú postai küldemények postabontására, érkeztetésére és iktatására szolgál. a dokumentumokat szkennelni lehet így dokumentum tárként is üzemel. Alkalmas főszámos és alszámos iktatásra. Az iktatott ügyekhez kapcsolódóan a feladatkezelőben feladatokat lehet adni.
Olyan összetett feladatokat – projekteket – lehet megadni, amelyek több dolgozó hosszabb ideig tartó együttes feladat elvégzését jelentik. Projektet lehet létrehozni, úgynevezett alfeladatokat lehet megadni a feladatok kezdeti dátumával és határidejével és felelősével. Valamint megadható, hogy egy feladat melyik másik feladat végrehajtásától függ, azaz függőségek definiálhatóak. Természetesen figyelmeztet minden határidő csúszásra és a hátra lévő feladatokra
A vállalatok életében sok olyan utasítás van amelyeket be kell tartani, kezdve a releváns törvényektől, a különböző managerek által elrendelt utasításokig. A modulban a teljes szervezet hierarchikus felépítését követhetjük, természetesen változás-kezeléssel. Minden utasítás típust megadhatunk és azok érvényességi körét, végrehajtásért felelőseit. Így mindenki pontosan tudhatja a rá vonatkozó utasításokat a törvényektől a csoportvezetői utasításokig, valamint mindenki tudja, hogy ezeket az utasításokat hol keresse.
Különböző feladatokat adhatunk a dolgozóknak határidővel és annak eredményét ellenőrizhetjük is. A feladatokat a Projekt modulból is generálhatjuk. Mindenki értesítést kap a rá kiosztott feladatokról emailen illetve mobil telefonon futó applikáción keresztül. A feladatok elvégzéséhez segítséget lehet kérni más kollégáktól, a rendszer minden eseményt naplóz.